Keleti szenvedély

Jázmin

A plafont bámulom, és várom, hogy az ébresztő megszólaljon. Mindig is korán kelő voltam, sosem szerettem az éjszakákat, azt hiszem, ez azért van, mert olyankor érzem legjobban a magányt. Márpedig a magány már gyerekként a társammá vált. Tízéves voltam, amikor édesanyám hosszú betegség után meghalt. Mivel apámat nem ismertem, nevelőotthonba kerültem. Emlékszem az első éjszakámra az intézetben, a párnába temettem az arcom,

hogy ne hallja a többi gyerek a sírásom. Egyszer csak egy hangot hallottam magam mögül, és egy velem egykorú szőke kislány simogatta meg a hátam.

– Ne sírj! Nem olyan rossz itt. Hogy hívnak?

– Jázminnak – feleltem félénken, mialatt letöröltem a könnycseppeket az

arcomról és közben leírhatatlan hálát éreztem, hogy van itt valaki, akit érde-

kel, mi van velem.

– Az én nevem Nikol, ha akarod, itt maradok veled és beszélgethetünk. – Azzal bebújt mellém az ágyba, és az egész éjszakát átbeszélgettük. Ő lett a legjobb barátnőm, később a családom. Azóta tíz év telt el, és mi még mindig itt vagyunk egymásnak, úgy, ahogy gyerekként megfogattuk. Budán élünk egy kicsi, de szép albérletben, mind a kettőnknek jól fizető állása van, ráadásul még egy helyen is dolgozunk. Azt hiszem, attól függetlenül,

hogy család nélkül nőttünk fel, az életünk jó irányban halad.

A gondolataimból az ébresztőóra hangja zökkent ki, ránézek az órára, reggel hét.

Igaz, kilencre kell csak beérnünk a munkahelyre, de szeretek korán kelni. Miután elkészültem, a konyha felé veszem az irányt, hogy kávét és reggelit készítsek magunknak. A nappaliban belebotlok Nikolba, vagyis az alvó Nikolba, aki a kanapén elterülve fekszik. Ami nála annyit tesz, hogy valószínűleg hajnalba jött haza valamelyik buliból, és csak annyi ereje volt, hogy a szobája helyett a kanapéra dobja le magát. A pokróc a földön hever mellette, felveszem és betakarom. Azt hiszem, Nikolnak nagy adag kávéra lesz szüksége a mai naphoz.

Mialatt a kávét készítem, elgondolkodom, tulajdonképpen hogyan is lehet két ennyire különböző ember, mint mi, barátnők. Mindig is különböztünk, de amíg kicsik voltunk, ez inkább a külsőnkben nyilvánult meg. Nikol bőre fehér, míg az enyém inkább kreol, az ő haja világosszőke, az enyém sötétbarna. Egyedül a kék szemünk az, ami hasonló. De a kinézetünknél sokkal nagyobb kontraszt a személyiségünk. Nikol nagyon laza és vagány. Jól elvan a fiúk társaságába, imádja az életet, a bulikat, és nem fél kipróbálni új dolgokat.

Mindig a mának él, és nem nagyon stresszeli magát a jövőn. Ezzel szemben én csöndes és visszahúzódó vagyok, nem szeretek a középpontba lenni. Általában itthon ülök, és valamelyik könyvemet olvasgatom vagy tanulok. Nikol néha hív bulizni, de azok a bulik nem nekem valók, egyszer-kétszer elmentem vele, de nem éreztem jól magam. Jobban szeretek itthon lenni és olvasni. Szeretem, ahogy megelevenedik előttem egy történet, és ha csak egy rövid időre is, de átléphetek egy másik világba. A gondolataimból Nikol látványa zökkent ki, ahogy duzzogva, kábán csoszog ki a fürdőszoba felé „hatalmas életörömmel”. Ismét az órára nézek: fél nyolc. Talán ha gyorsan összekapja magát, még beérünk időben.

– Nikol, tudnál sietni! Nem szeretnék ma is elkésni! – kiabálok utána a fürdőbe.

A válasz természetesen nem marad el.

– Jázmin! Rohadtul fáj a fejem, ne aggodalmaskodj itt nekem! – ordítja vissza, ahogy megnyitja a zuhanyt.

Még hogy ne aggodalmaskodjak!

Nem értem, Nikol miért nem érti meg, hogy nem szabályos dolog késni a munkából. Márpedig mi egy héten kétszer biztos nem érünk be időben. Még szerencse, hogy a főnökünk nagyon elnéző. Emlékszem a napra, amikor a nevelőintézet igazgatónője behívatott az irodájába, és közölte, hogy szeretné, ha elmennék egy állásinterjúra egy szaúdi céghez, mert egy kedves ismerőse asszisztenst keres maga mellé, és ő engem ajánlott. Az igazgatónő mindig nagyon kedves volt hozzám, bár valószínűleg ez azért volt, mert jó

magaviseletű gyerek voltam. A szorgalmas és jó tanuló gyerekeket az intézet mindig kiemelten kezelte, és megpróbálta terelni az utunkat. Ezért is lehetett, hogy ösztöndíjjal én egy két tannyelvű iskolába járhattam, ami által tizennyolc éves koromra tökéletesen beszéltem az angolt. Nagyon örültem a lehetőségnek, bár nem értettem, miért pont egy szaúdi cég, de nem kérdezősködtem, így is nagyon hálás voltam. Ma már nagyon örülök, hogy ilyen szerencsém volt, mert jobb munkát el sem tudnék képzelni. Hasszan úr, a

főnököm, nagyon jó ember, az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot.

Mindig segít és bátorít, rengeteget tanulok tőle. Mikor megtudta, hogy a barátnőmmel egy nem túl biztonságos környéken lakunk, egyből kiutalta nekünk ezt a budai lakást, amit a cég tart fenn. A kérésemre Nikolt is felvette. Szerencsére, ha Nikol nem is volt jó tanuló, az idegen nyelvet ő is szerette, így az angollal neki sem volt gondja.

Nikol hangja töri meg a gondolataimat.

– Tudod, ha végre leraknád a jogsit, akkor nem kéne rám várnod, és nem

lenne ez a feszkó közöttünk reggelente, hogy elkésünk – magyarázza, miközben önt magának egy csésze kávét, és leül mellém az asztalhoz.

– Vagy ha te nem buliznál hétköznap, akkor fel tudnál kelni időbe – vágok

vissza, és egy grimasz kíséretében, kinyújtom a nyelvem, mire ő is kinyújtja,

majd elkezdünk nevetni.

– Ígérem, megpróbálom lejjebb venni a hétköznapi bulik számát! – fogadkozik Nikol.

– Oké! – válaszolom, és próbálom neki elhinni. Ő meg elkezdi mesélni a buli élményeit, kik voltak ott, milyen volt a hely, a zene. Szeretem, mikor mesél, mert olyan átéléssel tudja mondani, hogy az az érzésem, én is ott vagyok.

– Te mit csináltál? – kérdezi, bár nagyon jól tudja, hogy itthon voltam.

– Semmi különöset, beraktam egy mosást meg olvastam – vonom meg a vállam, és figyelem a reakcióját.

Nikol elhúzza a száját, és már kezdi is a kioktatást.

– Basszus, Jázmin, ez nem normális dolog! Miért temeted így el magad?

Húszéves vagy, miért élsz ilyen remete életet? Nézz már magadra, úgy élsz,

úgy öltözöl, mint egy öregasszony.

– Na, remek, helyben vagyunk. Miért van az, hogy valahogy mindig ide lyukadunk ki – csattanok fel.

Felállok az asztaltól, és a mosogatóhoz viszem a kávéspoharamat, jelezve, hogy részemről befejeztük a beszélgetést, de persze Nikol folytatja:

– Én csak jót akarok neked, Jázmin! Gyönyörű lány vagy, a baráti társaságomból bármelyik pasi örülne, ha járhatna veled. Vagy az irodából, emlékezz vissza, Nasszer mennyit koslatott utánad?

Megfordulok, ránézek Nikolra, örülnék, ha dobná ezt a témát, de látom rajta, hogy ezt a beszélgetést most nem úszom meg.

– Tudod, mi a véleményem Nasszerről! Azonkívül, hogy elviselhetetlen stílusa van, más a kultúránk, a vallásunk, valószínű, később úgyis visszamegy Szaúd-Arábiába, és gondolom, ottani lányt akar majd elvenni – magyarázom, és remélem, hanyagoljuk a témát.

– Ugyan, Jázmin! Ez csak kifogás! Nem azt mondtam, hogy menj hozzá feleségül, csak hogy járj vele.

Tudtam, hogy nem fog leakadni a témáról.

– Én is jártam Alival, és hidd el, ezek az arab fiúk nagyon szenvedélyesek tudnak lenni. Jót tenne neked – kacsint rám.

Elnevetem magam, mert emlékszem, Nikol és Ali kapcsolata tényleg nagyon viharos és szenvedélyes volt. Amolyan se veled, se nélküled kapcsolat volt az övék, és szerintem néha még most is összejárnak, de én nem erre vágyom.

– Jól van, akkor hagyjuk Nasszert! Na és Tamás?

– Mi van már Tamással? – kérdezem kicsit ingerülten, mert most már kezd felmenni a pumpám.

– Ő egyenesen oda van érted. Szerintem összeillő pár lennétek. Igazán adhatnál neki egy esélyt.

Ránézek az órára, negyed kilenc, csak tudnám, miért reggel kell kitárgyalni a nem létező szerelmi életemet. Visszanézek Nikolra, látom rajta, hogy vár valami választ tőlem.

– Tudom, hogy csak jót akarsz, de még nem érzem azt, hogy járnom kéne valakivel. Úgy érzem, még nem készültem fel egy kapcsolatra. Szeretném előbb a jövőmet megalapozni, nem akarok úgy járni, mint az anyám, aki rossz férfiba szeretett bele, és az egész élete csak keserű boldogtalanság volt. Érzem, hogy a szemem megtelik könnyel, mert ez a téma még ennyi idő után is fájó. Ezt Nikol is látja, mert magához húz és szorosan átkarol.

– Jól van, ne haragudj! Igazad van, ezt nem lehet erőltetni, csak ígérd

meg, hogy nem temeted el magad a könyveid között – rám mosolyog, én is visszamosolygok rá, aztán az órára nézek. Nikol követi a tekintetemet, és elneveti magát.

– Nyugi, beérünk még! Max azt mondjuk dugó volt…

Egy óra múlva meg is érkezünk az irodaház udvarára. Nikol arcán büszke mosoly jelenik meg.

– Na látod, mondtam, hogy időbe beérünk.

– Miről beszélsz? – mutatok az órára. – Elkéstünk! Tíz perccel múlt kilenc.

– Ugyan már, az még belefér! – legyint egyet.

Kiszállunk az autóból, és miközben az udvaron keresztülmegyünk, meglátom Tamást, épp az egyik céges kocsit takarítja. Tamás a cég egyik sofőre, és csak pár évvel idősebb tőlünk. A munkán kívül nem szoktunk találkozni,

így nem igazán ismerem, de mindig nagyon kedves és udvarias.

– Sziasztok, lányok! – üdvözöl minket mosolyogva.

– Jó reggelt! – üdvözöljük őt Nikollal.

Nikol megbök, amikor elhaladunk mellette.

– Csak azt ne mondd, hogy nem indítja be a fantáziádat ez a fiú? – súg-

ja oda.

– Nikol, kérlek! – morgok rá, mert látom, hogy Tamás figyel minket.

– Jázmin, várj! – kiált utánam.

Jaj, csak nem hallotta meg, amit Nikol mondott. Á, ahhoz túl messze volt.

Akkor meg mit akarhat?

Nikol meg persze rögtön otthagy, és az irodaház felé veszi az irányt. Figyelem Tamást, ahogy közeledik felém, és el kell ismernem, hogy a barátnőmnek igaza van. Ez a fiú tényleg jóképű. Nem túl magas, de nálam azért magasabb, a testalkata vékony és sportos, szőke haja van és csillogó kék szeme. Ráadásul mindig vidám.

– Szia, Tamás, valami baj van? – kérdezem zavartan.

Tamás mély levegőt vesz, és az egyik kezével végigsimítja a tarkóját. Tehát ő is zavarban van, állapítom meg magamban.

– Csak azt akarom kérdezni… szóval… lenne kedved eljönni velem valamikor meginni egy kávét?

– Úgy érted, randizni? – kérdezek vissza.

– Igen, valami olyasmi. Tudod, igazán örülnék, ha jobban megismerhetnélek, és az irodán kívül is találkozhatnánk.

Egy másik napon talán visszautasítottam volna Tamás meghívását, de a reggeli beszélgetésem Nikollal most itt zakatol a fejemben, és azt hiszem, igaza van, muszáj végre kijönnöm a csigaházamból. Tamás pedig tényleg nagyon jóképű és udvarias.

– Jól van, miért is ne! Tulajdonképpen bármikor ráérek, és a kávét amúgy

is nagyon szeretem – egyezek bele, és magam is meglepődők, milyen jó érzéssel tölt el a randi gondolata.

Tamás elégedetten összecsapja a tenyerét.

– Akkor hányra menjek érted?

Hú de gyors, hova siet ennyire?

– Mi lenne, ha majd később visszatérnénk rá – hárítom, mert arra nem számítottam, hogy már ma akarja megejteni a randit.

– Persze, Jázmin, ahogy akarod! – válaszolja csalódottan.

A fenébe, miért nem tudok olyan laza lenni, mint Nikol!

– Figyelj, most be kell mennem, mert a főnök már biztos keres, de ígérem, valamikor összehozzuk ezt a kávézást – mosolygok rá engesztelésül.

– Jól van, Jázmin, én tudok várni – mosolyog vissza rám.

Amint belépek, az irodaház előcsarnokába, meglátom Nikolt, aki a recepciós pult mögül integet olyan hevesen, hogy attól félek, kiesik a pultból. Odamegyek hozzá, és ő már kérdezősködik is.

– Na, mi volt, csajszi, mit akart tőled?

– Elhívott randira, és én igent mondtam – válaszolom büszkén, mire Nikol kiugrik a pult mögül, és szorosan átölel, csak mosolygok rajta, mert úgy látszik, ő izgatottabb, mint én.

– Annyira örülök, látod, érdemes volt a reggeli beszélgetés!

– Igen, azt hiszem, ideje kibújni a csigaházból – válaszolom neki, aztán az órára nézek. – Majd később mindent átbeszélünk, de most már tényleg fel kell mennem az irodába, mert Hasszan úr már biztosan keres.

A liftből kiszállva Ritával találkozok. Ő volt Hasszan úr előző asszisztense. Nem tudom, mi történhetett közöttük, amiért a főnök nem akart vele dolgozni, de Rita szemében én lettem az ellenség.

– Na, csak beért a kisasszony, a főnök már többször keresett – áll meg előttem karba tett kézzel. – Ha én a te helyedbe lennék, megpróbálnám sürgősen összeszedni magam, aranyom – mondja gunyoros hangon.

Ezt nem hiszem el, ehhez a nőhöz most aztán tényleg semmi hangulatom.

– Még szerencse, hogy nem vagy az én helyemben – válaszolom, majd kikerülve őt, leülök az asztalomhoz.

Egy kis idő múlva Hasszan úr jön ki az irodából, látom rajta, hogy nagyon feszült. Pár szót vált Alival és Nasszerrel, majd amikor meglát, elindul az íróasztalom felé.

– Jázmin, mit beszéltél az előbb olyan hosszan Tamással? – kérdezi mérgesen.

Már nem lepődők meg a főnököm ilyen fajta kérdésein. Talán csak az el-

térő kultúra miatt, de Hasszan úr nem szereti, ha férfi kollégákkal beszélgetek.

Látom, hogy várja a válaszom.

– Csak a jövő heti beosztásáról kérdezett. Megkért, hogy ha lesz egy kis időm, nyomtassam ki neki – füllentem.

Hasszan úr felhúzza a szemöldökét, látom, nem igazán győzte meg a válaszom, de nem firtatja tovább a dolgot, bólint egyet, majd beviharzik az irodájába. Közben Ali és Nasszer áll meg az asztalomnál.

– Sziasztok, fiúk! – üdvözlöm őket. – Nem tudjátok, mi van a főnökkel?

Olyan furcsán viselkedik?

A fiúk sejtelmesen összenéznek, majd elvigyorodnak. Nasszer közelebb

hajol hozzám.

– Tudni akarod? Menjünk be a konyhába, és ott négyszemközt megsúgom neked! – vigyorog rám.

Ja persze, szaladok!

– Mi lenne, ha itt mondanád el – vágok vissza, mert tudom, mire megy ki

a beszélgetés.

– Azt nem lehet, Jázmin! – csóválja a fejét, majd ráül az asztalom szélé-

re. – Valamit adnod kell cserébe, ha már a bácsikám titkaira vagy kíváncsi.

Nem gondolod?

Ja, két akkora pofont, hogy leszédülj az asztalomról. Uram isten, ha tudná, milyen nevetséges, amikor így játssza a menő csávót.

Nem válaszolok neki, inkább Alira nézek, aki persze élvezi a műsort.

– Ali, kérlek!

– Semmi komoly – legyint. – Csak ez egyik unokatestvérünkről van szó.

Úgy volt, hogy Szaúd-Arábiából ide utazik, mert ő is itt fog dolgozni velünk. Ennek két napja kellett volna megtörténnie, de azóta még nem ért ide, és semmi hír róla.

Nasszer morog az orra alatt valamit arabul, amit nem értek, mire Ali szúrós pillantást vet rá.

– Szóval ennyi – zárja le a témát Ali.

– És ti nem is aggódtok? – kérdezem őket meghökkenve. – Elvégre az unokatestvéretekről nincs hír két napja. Lehet, hogy történt vele valami baleset!

Ali és Nasszer egyszerre kezdenek el nevetni.

– Ugyan, Tareket nem kell félteni. Valószínű, valahol leragadt bulizni, de

azon sem lepődnék meg, ha ide sem dugná a képét – feleli Ali.

– Azért a bácsikádnak csak szólna, hogy ne idegeskedjen, feleslegesen – firtatom tovább, mert még mindig zavar a közönyösségük.

Nasszer olyan rideg szemekkel néz rám, hogy megijedek.

– Nézd, Jázmin! Tarek egy aljas szemétláda, akit saját magán kívül nem érdekel semmi. Mindenkinek jobb lenne, ha nem jönne ide – morogja, majd otthagy minket.

Értetlenül nézek Alira, mert nem értem, miért akadt ki ennyire Nasszer, és hogyan beszélhet így az unokatestvéréről, de ő csak felemeli a kezét, ezzel jelezve, hogy hagyjuk ezt a témát, majd ő is távozik.

A nap további része a megszokott ütemben zajlik, épp a jövő heti prezentációkat készítem elő Hasszan úrnak, amikor Nikol hív.

– Mondd, Nikol! – szólok bele a telefonba.

– Azt a mindenit, csajszi! Olyan pasi jött be ide az előbb, hogy még mindig a bugyimat szárítom – kiabál izgatottan.

Körbenézek, nem hallotta-e valaki, hogy Nikol a nedves bugyijáról beszél.

– Miről beszélsz? Jól vagy? – kérdezem halkan, hátha akkor ő is lejjebb veszi a hangerejét, de nem, ő még mindig ugyanazon a hangsávon kiabál.

– Mindent tudj meg nekem róla, a nevét, a címét, mindent! – hadarja.

– Jól van! – próbálom csitítani.

Jesszusom, ennek meg mi baja van! Tudom, hogy egy ideje nincs pasija, na de azért nem kéne így viselkedni.

Közben a liftajtó kinyílik, és meglátom Nikol hisztirohamának az okát.

Egy magas, jóképű férfi lép ki a liftből, fehér atlétatrikó és egy színes rövid nadrág van rajta, úgy fest, mint aki épp a strandról jött. Fogalmam sincs, ki ez a srác, de tutira eltévedt, mert itt nem árulnak szörfdeszkát. Egyáltalán, hogy jelenhet meg így valaki egy cégnél? Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a főnököm, ha meglátja. Hasszan úr már attól is kiakad, ha egy ügyfelünkön nincs nyakkendő. A férfi elindul az irodák felé, én pedig nem tudom levenni róla a szemem. A testfelépítése nagyon izmos és sportos, látszik, hogy sokat foglalkozik vele. A haja félhosszú és göndör, de szorosan hátra van kötve. A szeme gyönyörű mélybarna, a szája szépen ívelt és vastag. De ami a legszembetűnőbb, azok a testét beborító tetoválások Az összhatás így együtt: vad, veszélyes és nagyon szexi. Nem csodálom, hogy Nikol így lázba jött, ez a férfi simán elmehetne modellnek!

– Felért már? – kérdezi Nikol.

Már el is felejtettem, hogy a telefon másik végén van.

– Mi… ja… igen, majd visszahívlak, ha megtudtam valamit – zárom rövidre, és leteszem a telefont.

Ali elindul az idegen férfi felé, majd üdvözlik egymást.

– Tarek, salam alejkum, testvér!

Tarek! Ezt a nevet említették a fiúk reggel, tehát ő az elveszett unokatestvér. Nasszer is üdvözli, de ő egyáltalán nem olyan lelkes, mint Ali, inkább csak méregetik egymást. Figyelem őket, és megállapítom, hogy az új rokon a két fiúnál sokkal magasabb és izmosabb, a bőre sem olyan sötét, mint Alié vagy Nasszeré. Ahogy őket figyelem, a jóképű idegen egyszer csak rám néz, és ahogy a szemébe nézek, a szívem szaporábban kezd verni. Gyorsan elkapom a tekintetem, és reménykedek benne, hogy nem vette észre, milyen hatással van rám. Próbálok a monitorra koncentrálni, de azon veszem észre magam, hogy megint őt nézem. Úgy vonz a tekintete, mint a mágnes. Ő sem veszi le rólam a szemét, miközben a fiúkkal beszélget. Még soha nem szemeztem senkivel, de azt hiszem, most épp azt teszem.

Hasszan úr jön ki az irodából, és amikor meglátja a most érkezett unokaöccsét, egyből odamegy, majd egy kisebb szóváltás után, amit arabul folytatnak, elindulnak Hasszan úr irodája felé.

3. fejezet

Tarek

Ahogy beérünk a bácsikám irodájába, egyből elkezdődik a kioktatás.

– Tarek, hogy gondoltad, hogy eltűnsz és még csak nem is szólsz az érkezésed időpontjáról. Apád felkészített, hogy meggyűlik veled a bajom, de azt nem gondoltam, hogy már rögtön az elején.

– Ugyan, bácsikám, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni! Itt vagyok, nem? – vonom meg a vállam, de az öreg csak fújja a magáét a tiszteletről meg a fegyelemről, hagyom, hadd mondja. Leülök a székre, és magamban már azon agyalok, mit fogok este csinálni azzal a páratlan szépséggel, akit kint láttam. Ha tudtam volna, hogy ilyen gyönyörű nők vannak errefelé, biztos előbb jövök.

Kopognak az ajtón.

– Bejöhetek, uram! A kávét hoznám be – szólal meg egy angyali hang.

Odakapom a fejem, és meglátom az angyali hang tulajdonosát.

Ő az a lány, akit az imént láttam, és aki a ma éjszakát már az ágyamban tölti.

A szám mosolyra húzódik a gondolatra.

– Persze, kedvesem! Gyere csak – int felé a bácsikám, és látom rajta, hogy a vonásai azonnal ellágyulnak, ahogy a lányra néz.

Ezek tutira dugnak! Szóval ezért nem jársz haza, te vén kujon, mert itt jobb elfoglaltságot találtál magadnak.

A lány megáll mellettem a tálcával így van lehetőségem alaposan szemügyre venni. Az öltözködése elég konzervatív, hosszú szoknya zárt felső. Fura, mert az európai lányok többsége nem szokott így öltözni, de hiába takarja el a ruha, azért így is ki tudom venni, hogy formás a kicsike.

– Tudod, bácsikám, nem is gondoltam, hogy errefelé ilyen gyöngyszemeket lehet találni – nézek az öregre, és látom, ahogy zavarba jön.

– Ö… hát… igen! Jázmin a személyi asszisztensem, ritka kincs – feleli, és úgy kihúzza magát, mintha az ő kincse lenne.

– Salam alejkum – üdvözöl mosolyogva a lány.

Csodálkozva nézek a bácsikámra, mert nem szoktam meg, hogy az európaiak arabul beszéljenek, még ha csak egy üdvözlésről is van szó.

– Szilágyi Jázminnak hívnak! Üdvözöllek az országunkban! – folytatja, miközben egyenesen a szemembe néz, és csak most veszem észre, milyen gyönyörű kék szeme van.

Kész vagyok ettől a nőtől!

Gyorsan összekapom magam, és viszonzom az üdvözlést.

– Alejkum alsalam! Mindig örömmel tölt el, ha egy gyönyörű nő az

anyanyelvemen szólal meg. Valamiért felizgat a dolog. Téged nem, bácsikám? – mondom, és egyből elnevetem magam, látva, mennyire zavarba jönnek mind a ketten.

– Tarek, moderáld magad, és több tiszteletet! – kiabál az öreg, de nem érdekel, mit mond, még mindig a lány arcát figyelem, ahogy zavarában a haját igazgatja, majd a tálcán lévő dolgokat pakolássza. Általában nem vagyok oda az ilyen szende lányokért, de ez a lány piszkosul édes, amikor zavarban van. Túlságosan is kedvemre van ez a játék ahhoz, hogy abbahagyjam. Felállok, és egész közel megyek hozzá.

– Szóval Jázmin, mondd csak, honnan tudsz arabul?

Ahogy rám emeli a tekintetét és belenézek a szemébe, hirtelen elkezd gyorsabban dobogni a szívem és görcsbe rándul a gyomrom. Egy pillanatra meglepődők, mert még soha nem tapasztaltam ilyet egy nő közelében sem, de aztán úgy döntök, nem foglalkozom vele.

– A bácsikádtól! Ő tanít engem az arab nyelvre, egy kicsit nehéz, és lassan haladok, de ő nagyon türelmes – válaszolja, és látom rajta, még mindig zavarban van.

– Türelmes? – mosolyodom el, majd ránézek kérdőn a bácsikámra.

– Igen, Tarek, Jázmint én tanítom, mert úgy gondolom, később majd hasznára válik – válaszolja büszkén.

Ezek most tényleg hülyének néznek? A hasznára válik, mi?

Teljesen egyértelmű, hogy ezek ketten itt szeretők. De bánom is én, mit csinálnak, ha én is

megdughatom a kiscsajt.

– Igen! És jó tanítvány, nagyon fogékony – folytatja az öreg.

– Fogékony, mi? – kérdezek vissza, miközben felhúzom a szemöldökömet, majd közelebb lépek a lányhoz.

– Tudod, Jázmin, én is tudnék neked új dolgokat tanítani – húzom végig az ujjamat a karján, és az agyamon már fut is végig, miket tennék vele. De nem azt a reakciót kapom, amire számítok, mert ahelyett, hogy viszonozná a flörtöt, olyan riadtan néz rám, mint egy végtelen kisállat, és bevallom, ez most még jobban felizgat.

– Tarek, azonnal fejezd ezt be! – szól rám a bácsikám, nekem meg eldurran az agyam.

– Jól van, nem tudtam, hogy kizárólagos tulajdon! – vágom oda neki, majd visszaülök a székre. A lány meg úgy kiviharzik, mintha veszélyben lenne.

– Tarek, ezt a viselkedést nem tűröm! – néz rám fenyegetően.

Hú de kiakadt, hogy a kiscsajt megkörnyékeztem. Hát még akkor hogy kilesz, ha megdugom.

Már csak azért is megfektetem a kicsikét, hogy bosszantsam a bácsikámat, az pedig csak tovább fokozza az örömömet, hogy a lány ilyen ellenállhatatlanul szép. Túl jól szórakozok, így úgy döntök, húzom még egy kicsit az öreget!

– Elismerésem, bácsikám, gondolom, a kicsike nagy örömforrás lehet számodra!

– Nem úgy van, ahogy gondolod! – mordul fel az öreg.

– Na persze! – eresztek meg egy gúnyos mosolyt. – De ha meguntad, vagy már nem bírod erővel, csak szólj, egy ilyen gyönyörű nővel én is szívesen eljátszanék – nevetem el magam, de a bácsikám nem nevet, sőt az erek csak úgy dudorodnak a nyakán.

– Csak egyszer mondom el neked, Tarek! Jázmin tabu a számodra! Megértettük egymást! Az pedig, hogy mi van közöttünk, nem tartozik rád! Remélem, világos voltam!

– Persze, bácsikám! Megértettem, igyekszem majd visszafogni magam – nyugtatom, hogy lehiggadjon, úgy sem lehet már sokáig nyugodt az öreg. –

Viszont most visszamennék a szállodába.

– Rendben, azt hiszem, az lesz a legjobb. Holnap reggel kilenckor várlak az irodában.

Elindulok az ajtó felé, hogy végre elhúzzak innen, de akkor a bácsikám utánam szól.

– Még valamit, Tarek!

Mi a francot akar már megint?

Megfordulok.

– Igen, bácsikám?

– Itt öltönyben kell megjelenni, úgyhogy ehhez tartsd magad! Nem akarom a széttetovált testedet látni.

Veszek egy mély levegőt, majd mosolyt erőltetek az arcomra.

– Természetesen, bácsikám!

Tuti küldök egy videót neki, ahogy a szeretője ezt a széttetovált testet

kényezteti………………………………………………..